Itt volt ez a halottak napja, ami általában nem szokott nagyon érdekelni, de undorító nyálkás november eleje van, fél ötkor sötétedik, elkezdtem olvasni a Hamlet a Purgatóriumban című könyvet, amelyet Greenblatt azzal kezd, hogy az apja haláláról mesél, és végülis ez egy blog, ami arról szól, hogy mi történik velem, vagy mi foglalkoztat, szóval azt hiszem, talán belefér, hogy mégegyszer szóba kerüljön Fodor Géza. Mert az első róla szóló itteni poszt és a kezdeti kiborítóan szánalmas és semmitmondó népszabadságos vagy könyvesblogos nekrológok óta megjelentek olyan megemlékezések, amelyek valamit érzékeltetnek Fodor Géza hatásából.

 (Olvasáshoz egy kis háttérzene, mert nagyon megmaradt bennem, amikor erről beszélt egyik óráján):

Először is ajánlom mindenkinek a Bartók Rádió emlékműsorát (remélem még mindig elérhető), amelyben Bacsó, Radnóti és Spiró tanárurak, valamint Zsámbéki Gábor, Ludassy Mária, Várady Szabolcs, Kovalik Balázs, Wierdl Eszter, és Réz Pál beszélnek róla mint tanárról, kollégáról, barátról.

A temetésen elhangzott beszédek a litera honlapján olvashatók, a hetilapok közül pedig Ludassy Mária és Fáy Miklós emlékeznek rá az ÉS-ben, Csáki Judit pedig a Narancsban. Fáy Miklós tőle szokatlanul a kérdés nélküli tisztelet hangján szólal meg, Csáki Judit pedig nagy örömömre megemlíti a Katona József színház Troilus és Cressida-előadását.

Érdekes, hogy milyen egybehangzóak az emlékek: mindenki arról beszél, hogy Fodor Géza véleménye, kritikusi ítélete mennyire sokat számított nekik, mert mindig világosan megfogalmazott, végiggondolt volt, és az általa elvárhatónak tartott minőségen kívül más nem érdekelte. Barátainak munkájáról is könyörtelenül elmondta negatív véleményét, és ítélete minden ideológiától mentes volt.

Búcsúképpen pedig ajánlom Fodor Géza Fáy Miklós által is emlegetett kétrészes kritikai esszéjét a Budapesti Wagner Ünnep Ring-előadásáról, a Muzsika augusztusi és szeptemberi számából.