HTML

Hattyúfalva

A következő három évet Hattyúfalva közelében, a University of Warwickon töltöm. Ha valami érdekessel találkozom, azt megírom. Vagy nem.

Amerika, London, Párizs

Nincs megjeleníthető elem

armyworm

Nincs megjeleníthető elem

Brighton

Nincs megjeleníthető elem

2008.10.04. 22:34 vincemate

9. Milyenek is az angolok általában... 4 – Az időjárásról

Azt mindenki tudja, hogy az angolok kedvenc – kevésbé anglofilek véleménye szerint egyetlen – témája az időjárás, például ékesen bizonyítja ezt a Lear király vihar-jelenete is. De azért, valljuk be, ezt némiképp meg lehet érteni, mert az itteni időjárás majdnem olyan gazdag fordulatokban, mint egy Agatha Christie regény (bár ez a hasonlat, még ha túlzó is, fordítva talán logikusabb lett volna). 

Hogy csak egy példával éljek, egészen két nappal ezelőttig reggelente szépen sütött a nap, és nem is volt nagyon hideg (na jó, azért az, hogy a helyiek rövidujjúban sétálnak, az akkor is túlzás volt). Aztán nap közben előfordult, hogy esett az eső, aztán megint sütött; például az egyik ebédszünetnek is az vetett véget, hogy amikor hárman beszélgettünk a kertben sütkérezve, és épp arról, hogy mostmár menni kéne vissza a könyvtárba, akkor hirtelen beborult, amit jelnek értékeltünk. De ami két napja történt, az egészen más. Mert reggel ugyanolyan szépen sütött a nap, mint eddig bármikor, ennek megfelelő öltözékben is indultam el, csakhogy pár lépés után azt kellett tapasztalnom, hogy mintegy 10 fokot esett a hőmérséklet. Szóval most hideg van, illetve ma nem is volt olyan hideg, viszont nagy volt a szél és borult volt.

De amiért ezt a bejegyzést elkezdtem írni, azok a következő fényképek. Az elsőt reggel készítettem, és nyugodtan lehetne azt mondani, hogy na ilyen az angol idő:

 

Ahogy az egyik bennszülött fogalmazott a Szélmalomhoz címzett fogadóban, nem is az a baj az angol idővel, hogy hideg van, mert annyira nincs hideg télen, hanem az, hogy olyan nyomorúságos. Mondjuk itt legalább eső nem volt, de azért ez a köd elég masszív és deprimáló, mint az alábbi képen is:

 

De hogy hepienddel fejezzem be mára: mint említettem, az angol időjárás szerves része a kiszámíthatatlan változékonyság. Úgyhogy ugyanaznap, amikor a fenti két kép készült, délután 4 óra fele már így nézett ki ugyanez a helyszín:

 

 

Előtte–Utána.

3 komment

Címkék: anglia angolok stratford upon avon angol időjárás


A bejegyzés trackback címe:

https://hattyufalva.blog.hu/api/trackback/id/tr29696521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.04. 23:54:14

hát én befosnék a szorongástól ilyen ködben:) nem jó hely ez

vincemate 2008.10.05. 01:20:14

Dehát ott a végén a hepiend!
süti beállítások módosítása