Úgy gondoltam szerényen, hogy a nagy visszatérésemnek kellő hangulatot teremt ez a méltán közkedvelt visszatérés-nóta.

Az történt, hogy kb. két hete hivatalosan is úgy döntöttem, hogy itt a tavasz, lecseréltem a télikabátot, és igazam volt, mert azóta folyamatosan viszonylag kellemes az idő, gyakran süt a nap, egyszer már rövidujjú trikóban is lehetett kávézni (illetve teázni) az újonnan nyílt Curiositea nevű élménykombinát előtt. De valójában az adta meg a löketet a fonal újbóli felvételéhez, hogy rájöttem: ma van fél éve, hogy megérkeztem ide. Akkor este szembesültünk először Linával, a görög lakótársammal azzal, hogy Angliában hét után nem könnyű nyitva tartó kocsmát találni, ahol még ételt is adnak.

Úgyhogy először is kijavítottam az előző poszt címében az elírást (mellet → mellett), mert zozobra figyelmeztetett, hogy zavarja a szemét minden alkalommal, amikor megnézi a feedben, hogy írtam-e valamit. A kis prűd. Amúgy persze örül az ember, amikor kiderül, hogy barátai a kedvenc feedjeik között tartják.

A következőkben pedig terveim szerint olyan posztok következnek, amiket meg akartam írni az elmúlt fél év során, aztán valamiért nem írtam meg őket, vagy elkezdtem, de aztán nem tettem ki őket. Mert ha nagyon nagy izgalmak nem is történtek idekint, azért volt egy s más, lesz köztük nosztalgikus és vidám, vérfagyasztó és felemelő, tele emberi érzésekkel.

Úgyhogy érdemes lesz (remélem) újra vissza-vissza nézni (vagy berakni a feedbe!), hátha megint előkerült egy-két megsárgult fotó, szép emlék, vagy tudományos érdekesség. Az első mindjárt a kazánról fog szólni, azt viszont nem árulom el, hogy a fentiek közül melyik kategóriából.

De addig is, íme még egy visszatérés-szám, majdnem olyan híres, mint a fenti: