Pár héttel ezelőtt résztvettem egy kultúrtörténeti sétán, amit az Intézet egyik oktatója vezetett, aki egyébként túristacsoportokat is szokott körbevezetni a városban. Az alábbi virtuális túra információi nagyrészt innen származnak.

*  *  *

Stratford-upon-Avon a 12. században kapta meg a városi rangot, a középkorban és kora újkorban fontos vásárközpont volt. Mint az alábbi képen látható, piac ma is van itt, de már csak pénteken és szombaton.

Ugyan ezen a téren található az Old Thatched Tavern, az egyetlen ház Stratfordban, amelyen még nádtető van, ugyanis a hatóságok megunták, hogy a városok folyton leégnek, ezért valamikor az 1960-as években betiltották a zsupfedelet, és csak szigorú feltételek mellett maradhatott meg néhány épületen.

Ez a tér azért is érdekes, mert a kis Shakespeare is – Stephen Greenblatt kedvenc szavával – bizonyára erre fele ment reggel iskolába. Ugyanis a házuk innen kb. 50 méterre van. A képen tehát Shakespeare szülőháza látható.

Vagy nem, ahogy az már Shakespeare-rel kapcsolatban lenni szokott. Ugyanis csak arra van bizonyíték, hogy a Henley Streeten John Shakespeare-nek volt egy háza William 11 éves korától. Hogy előtte is ott laktak-e, arról nincs adat. Egyesek azt is szokták állítani, hogy az emeleti bal oldali ablak tartozik ahhoz a szobához, ahol a kis Will született. Ez viszont még kevésbé bizonyítható, sőt, a valószínűbb az, hogy nem igaz, mert a ház bal oldali része újabb, mint a jobb. Márpedig mivel William volt az első gyerek, aki életben maradt, akkor még nem kellett kibővíteni a házat, ez inkább később történhetett, amikor Willnek már volt két kistestvére is. Egyébként annyit még viszonylag biztosan lehet tudni, hogy nemsokkal azután, amikor a bejegyzés John Shakespeare-t nevezi meg háztulajdonosként, Shakespeare apja csődbe ment. Unlucky...

Tovább menve a folyó felé a Henley Street ebbe az utcába torkollik. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy ez Stratford legszélesebb útja. Shakespeare korában azonban itt két utca volt, középen pedig a mészárosok boltjai sorakoztak. Először egyébként a rómaiak építettek itt utat.  

Itt, a körforgalom két átellenes oldalán két Erzsébet-kori ház. Az egyik ma kocsma és bolt.

A másik pedig azért érdekes (azon túl hogy a Viktória-kori "felújítás" miatt egyáltalán nem látszik rajta, hogy Erzsébet kori),

mert esküvője – és apja halála – után nem sokkal ide költözött Shakespeare lánya, Judith Shakespeare. A férje, Thomas Quiney botrányos alaknak számított Stratfordban, egyrészt italkimérése miatt, másrészt mert esküvőjükkor egy másik lány gyereket várt tőle. Shakespeare mindenesetre halála előtt kb. 1 hónappal megváltoztatta a végrendeletét, amelyben alig valamit hagyott Judith-ra, és azt is úgy, hogy férje csak sok évnyi házasság után juthasson hozzá, ha Judith közben meghalna. Az emberi lélek nagy ismerője ezegyszer tévedett: Judith és Thomas kb. 30 évig éltek házasságban.

Judith öröksége, kb. 150 font egyébként abszolút értékben nem volt kevés, a ház árán felül még bőven maradt belőle, csak ahhoz képest, hogy Shakespeare gyakorlatilag minden mást Susannára, idősebbik lányára hagyott. Ebbe a rengeteg pénz mellett birtok, föld és ház is beletartozik. Shakespeare felesége pedig összesen egy dolgot örökölt: a "második legjobb ágyat". Jó ideje vitatkoznak azon a kutatók, hogy ez mit is jelentett: egyesek szerint azt, amit az ember elsőre gondolna, mások szerint a "második legjobb ágy" az ingóságok legértékesebbje volt, az "első legjobb ágy" ugyanis a vendégeké. Mindenesetre nehéz mit mondani Greenblatt gonoszkodó megjegyzésére, miszerint jelent valamit, hogy a Shakespeare-szakirodalomban Shakespeare feleségét Anne Shakespeare helyett a mai napig lánykori nevén Anne Hathawaynek nevezik...

Shakespeare-nek egyébként egy fia is volt, Hamnet, de ő 11 évesen meghalt 1596-ban, és nem lehetetlen, hogy a Hamlet névválasztás (1600/01) ennek a következménye. Greenblatt víziója: Shakespeare már későn ér haza Londonból fia betegségének hírére, kimegy a temetőbe, és a sírnál a lét vagy nem-lét kérdéséről gondolkodik. Szép, de miért 5 évvel később...? Mindenesetre a shakespeare-i génállomány nem jutott tovább a gyerekein, mert az unokák még a gyerekek előtt meghaltak. Hacsak... és innentől mindenki személyes ízlésére van bízva, hogy mennyit hisz el az Erzsébet-kori londoni színházi világ erkölcsi romlottságát ostorozó röpiratok tömkelegéből.

De haladjunk tovább a High Streeten (amelynek sarkán Judithék háza áll), és az első saroknál rögtön 2 érdekes épületet is láthatunk. Az első a Harvard House.

Ez a tipikus Erzsébet-kori ház onnan kapta a nevét, hogy itt született az a John Harvard, aki 1637-ben lelépett Amerikába, ahol halálakor vagyona jelentős részét és 400 kötetes könyvtárát a cambridge-i (Massachusetts) New Schoolra hagyta. Amelyet azóta Harvard University-nek hívnak.

A mellette lévő épület pedig a Garrick Inn.

A nevét David Garrick 18. század végi angol színészről kapta, aki addig elfeledett Shakespeare-darabokat szedett elő, és az "eredeti" változatban kezdett játszani másokat (pl. a Lear királyt újra tragédiaként, szemben az akkor ismert hepiendes befejezéssel). És neki köszönhető az is, hogy megteremtette a stratfordi Shakespeare-kultuszt azzal, hogy idehozta a színházat. A város azóta is a túristákból él, a Royal Shakespeare Company-nak pedig 3 színházépülete van itt, ebből 2-t épp felújítanak, a harmadikban viszont 4 darab van repertoáron.

A következő keresztutcánál pedig ott a Guild Chapel.

A kis Will minden reggel (fél 6 körül, télen talán 6-kor) ide érkezett, imádkozott a többiekkel, majd átment a templom túlsó oldalán álló iskolába. A minden nap nem túlzás: az iskola a reggeli ima után kezdődött, sötétedésig tartott, az év minden napján, kivéve az ünnepnapokat és az aratást. Szóval még ha csak pár évet is járt ide Shakespeare, azért elég jól tudhatott latinul, ugyanis a mai általános- és középiskolai oktatásnak életkorban megfelelő iskolákban minden alapja a latin volt. A gyerekek latin auktorokon tanultak meg írni-olvasni, a nagyobbaknak pedig először a latin nyelvtant és mondattant kellett bevágniuk, csak utána az angolt, és egyben a latin stilisztikát is, ugyanis először latinul tanultak meg fogalmazni, egy-egy gondolatot, érzelmet hatásosan leírni. Itt most mérsékelm magam, és nem megyek bele a részletekbe (most olvasgattam egy erről szóló 2x600 oldalas könyvet), bár nagyon érdekes az egész.

És egy hatalmas ugrással Master Shakespeare életének másik végénél (1616 április 25.) be is fejezzük kultúrtörténeti sétánkat. Pár perc gyaloglás után megérkezünk az Avon partján álló Holy Trinity Church kertjébe,

ahol rengeteg többszáz éves sírkő düledezik.

Shakespeare azonban bent a templomban van eltemetve (itt is lett annak idejént megkeresztelve). A sírkövén egy maga írta epigramma olvasható, amely átokkal sújtja azt, aki hozzá mer nyúlni a csontjaihoz.

GOOD FREND FOR IESUS SAKE FORBEARE,

TO DIGG THE DVST ENCLOASED HEARE.

BLESTE BE Y^E MAN Y^T SPARES THES STONES,

AND CVRST BE HE Y^T MOVES MY BONES. (A szöveg forrása: wikipedia)

A kajánabbak itt ismét megjegyzik, hogy ez bizonyára azért lehetett oly fontos Shakespeare-nek, hogy még vélelenül se jusson majdan senkinek se eszébe Anne Hathaway-t mellétemetni. A kívánsága mindeddig betartatott, bár egy amerikai milliomos állítólag megígérte, hogy fizeti az exhumáltatás költségeit, hogy DNS-mintát lehessen venni a bárdtól. Mindenesetre akár az átok miatt, akár józan megfontolásból, a templom nem járult hozzá a sír felnyitásához.

Mára már csak az maradt, hogy elbúcsúzzam, és feladjam a rejtvényt kedves olvasóinknak. Ez pedig a következő: a fenti, Henley Street sarki Erzsébet-kori ikerházak közül az egyik hamisítvány. A kérdés, hogy melyik. Segítségként íme kinagyítva az a részlet, amely alapján ez eldönthető (előbb a bal oldali ház, aztán a jobb:). A megfejtéseket várom a kommentekben.

Végül pedig a slusszpoén: az idegenvezetőt Jonathan Miltonnak hívják.