Most, hogy elkezdődött a tanítás itt az intézetben is, lassan kialakulnak az állandó programok. A hét legváltozatosabb napja a csütörtök. De hogy ne legyen túl hosszú, a minden napra jellemző felkelés-könyvtár-olvasás reggeli rutin részletezésétől eltekintek.

A programok 2-kor kezdődnek. Ilyenkor van az ún. Thursday Seminar, ami azt jelenti, hogy mindenki, aki valamilyen módon itt van az intézetben (MA vagy PhD diák, tanár, vagy csak egyszerű vendég, mint én) összegyűlik a díszteremben, ahol egy meghívott előadó tart valamilyen témában kb. 1 órás előadást, utána szünet, alatta teázás és csevegés. (Itt jegyezném meg, hogy a tejes tea minden ellenkező híreszteléssel ellentétben egyáltalán nem gusztustalan dolog.) A szünet után pedig kérdések és válaszok, ami itt elég jól működik, mindkét alkalommal legalább 3/4 óráig folyamatosan tartott.

A szeminárium után eddig mindkétszer a Shakespeare Institute Players ülése volt: az itteni diákok minden félévben választanak és előadnak egy darabot. Mindenki kapott egy hetet, hogy tegyen javaslatot, kampányoljon mellette, utána vita, aztán szavazás. Erre a félévre a Vízkeresztet választották, a jövő héten tartják a meghallgatásokat(!), és azalapján osztanak szerepet. Én nem fogok szerepelni, de annyira jó társasági dolognak tűnik az egész, hogy néha majd elmegyek a próbákra.

A nap utolsó műsorszáma az esti darabolvasás. Amikor először hallottam, hogy darabolvasás, és hogy 7-kor kezdődik, akkor azt hittem, hogy majd biztos részletek lesznek, vagy ilyesmi, de nem. Leülnek este 7-kor, valaki (általában az egyik tanár) elmondja, amit tudni érdemes a darabról, leosztják a szerepeket, és felolvassák az egészet, szigorúan valamelyik Shakespeare-kortárstól. A 3. felvonás után kis szünet egy pohár borral, utána a maradék két felvonás. Az egész kb. fél 11-ig tart, utána még átvonulunk az intézettel szemközti Szélmalomba, hogy az olvasásban kifáradt torkokat megnedvesítsük.

Múlt csütörtökön a Women beware Women (kb. Nők vigyázzatok a nőkkel) című tragédia volt Middletontól, bár amennyire vicces volt, akár komédia is lehetett volna: különböző nők különböző férfiakat csalnak meg, hagynak el (összeszűrik a levet a nagybácsival), mígnem annyira összekuszálódnak a kapcsolatok, és minden nő annyira kereszbe akar tenni valamelyik másiknak, hogy a végén az ünnepi színjátékon szinte mindenki valahogy meghal, időnként elég abszurd tévedések és módszerek következtében. Igazi nőgyűlölő darab.

Az eheti viszont nagyon aktuális volt. Philip Massinger A new way to pay old debts (Új módszer a régi adósságok törlesztésére) című vígjátéka mintha a jelenlegi pénzügyi válságról szólna (már amennyit a hírek alapján értek belőle...). A főhős a léha ifjú Wellborn, aki valaha gazdag volt, de minden pénzét elverte és hozzá óriási adósságokat is szerzett, annyira, hogy régi ismerősei (köztük a legnagyobb hitelezője, a gonosz nagybátyja) sem akarnak szóbaállni vele. De Wellborn meggyőz egy gazdag özvegyet, hogy játsszák el, hogy össze fognak házasodni. Erre persze mindenki elhalmozza Wellbornt pénzzel, ruhával a későbbi nagyobb nyeremény reményében, a gonosz nagybácsi is újabb hitelt ad neki a fiktív fedezetre, de aztán kiderül, hogy nincs házasság, csak a nagybácsi lánya ment férjhez, de nem ahhoz, akihez apuci gondolta volna, ahhoz ugyanis a gazdag özvegy megy hozzá, Wellborn visszakapja a birtokait, amit a nagybácsi lopott el tőle és mindenki boldog, kivéve persze a gonoszokat.

A hét másik programdús napja a péntek, de erről majd máskor.