Még valamikor október első vagy második hetében történt, hogy be kellett üzemelni a kazánt. De mégis aktuális a történet, hiszen lassan ki lehet kapcsolni...

Amikor először kezdtünk fázni, épp csak ketten voltunk otthon Linával, a két külföldi, úgyhogy nem nagyon tudtuk, hogy mit hogyan kell állítani a kazánon — én ugyebár köztudottan egész életemben távfűtéses lakásban laktam... lám, változnak az idők —, ugyanis van rajta jó pár gomb, szabályozó és lámpa.

(Azóta persze kitanultuk a használatát, és tulajdonképpen egész ügyes dolog az az időkapcsoló, ami rajta van: negyedórákat jelképező pöcköket kell tologatni egy tárcsán, amik az állásuknak megfelelő negyed órában ki- vagy bekapcsolják a fűtést. Így aztán nap közben, amikor senki sincs itthon, vagy éjszaka, amikor a jó meleg dunyha alatt alszik mindenki, ki lehet kapcsolva, de hajnalban és késődélután magától bekapcsol, hogy mire kell, kellemes meleg legyen a házban. És persze van rajta egy vészkapcsoló is, amivel azonnal ki/be lehet kapcsolni az egészet.)

Végül megtaláltuk a különböző kapcsolóknak azt az állását, amiről azt gondoltuk, hogy el fogja indítani a fűtést. És így is történt, bár ezt akkor még nem tudtuk, mert először csak iszonyatos zúgást és csobogást hallottunk, amitől eléggé megijedtünk. (Azóta tudjuk, hogy ez a hang minden alkalommal ilyen, és amikor bekapcsol, iszonyatos kattogó, kongó hangokat ad a rendszer, éjjel-nappal: ezt Endrének és Zselykének is volt már alkalma megtapasztalni.) Aztán azzal nyugtattuk magunkat, hogy a legjobb helyen lakunk, ha esetleg felrobbanna a kazán: a sarkon a tűzoltóság, mellette rendőrség, és akkor nyilván a mentőállomás sem lehet túl messze. Ha pedig mégis későn érnének ide, akkor is hamar a megfelelő helyre kerülünk, hiszen a másik irányba indulva (tábla is figyelmeztet rá) mindjárt ott a temető, ami ráadásul egy krematóriummal is rendelkezik.

Vidám hely Coventry széle.