Ahogy otthon február közepe táján azon szokás nyavajogni, hogy a profitmaximalizálásra törekvő pénzéhes multik már Magyarországra is ráerőltetik a Valentin-napot, úgy Angliában a Halloween-nel kapcsolatban divatos így érezni (háromszor olvastam el a belinkelt cikket, de nem tudom eldönteni, hogy komolyan beszél-e vagy kifigurázza azokat, akik így gondolkodnak). Aki nem akar Valentin-napon ünnepelni, annak nem muszáj, aki meg akar, annak se kötelező sokezer forintot költeni ajándékra, szóval nem igazán tudok azonosulni ezzel a szemlélettel, meg egyébként is, egyel több alkalom az ünneplésre csak jó lehet.

Amennyire a tegnapi Halloween-partin tapasztaltam, az amerikaiak is elsősorban ürügyet látnak benne arra, hogy bulizzanak. Mivel pedig a Shakespeare Intézetben erősen többségben vannak az egykori kolónia szülöttei, nagyjából mindenki ott volt a jelmezes mulatságon a Koszos Kacsában.

Én is beöltöztem, bár eléggé furán éreztem magam, ugyanis szerintem utoljára nagyjából hatodikban volt rajtam jelmez, és akkor se kellett egy egész városon végigvonulni benne. Szerencsére az utcák szokás szerint elég kihaltak voltak, és biztonság kedvéért magammal vittem az egyik lakótársamat, Tomot is, hogy mégse egyedül kelljen mennem (meg mert gondoltam, hogy örül, ha nem egyedül tölti itthon a péntek estét).

A buli végül jó volt, de ez minden péntek este így van, mert amint már írtam, az Intézetben elég kevesen tanulnak, ők viszont igyekszenek jó közösséget kialakítani, és ez jól is megy, amitől még vendégként is kellemes velük a sörözés vagy bármilyen program. Most pedig nem maradt más hátra, mint pár kép a jelmezbe öltözött leendő shakespeareológusokról, és így egyben a társaság pár tagjának bemutatását is megejthetem.

Udvariatlanul magammal kezdem: végül maradtam a "Polonius, amint az egyetemi előadáson Iulius Caesart alakítja"-jelmeznél. Persze felismerni legfeljebb a Iuliust Caesart lehetett némi jóindulattal, de mindenkinek elmondtam, hogy valójában Polonius vagyok, közben az erzsébetkori kalapra mutogatva, amit az intézeti kelléktárból szereztem, mindenesetre látták rajtam az igyekezetet és a gyakorlatlanságot, úgyhogy nagyon megdicsértek, hogy milyen jó a jelmezem, milyen ötletes, és hát a kézügyességemből ennél jobb togára és művér-foltokra sajnos tényleg nem telik.

A képen egyébként a másik Shakespeare-szereplőnek öltözött Cathleen-nel (Canada) vagyok látható. Ő Lavinia a Titus Andronicusból, akit a gonosz gót hercegek megerőszakolnak, aztán levágják a kezeit és kitépik a nyelvét (mint az látható). Eszközeiben finom, kulturált darab.

Aztán itt van a furcsa Victoria (USA, a.k.a. Scary Spice, ld. alább), talán az egyetlen republikánus az Intézetben. Vajon véletlen, hogy épp G. I. Jane-nek öltözött?

Következik Erine (USA) és a bartája, Indiana Jones szerepében Will (UK). Will volt a második ember, akit megismertem, és jóba is lettünk, egyébként most végzi az utolsó simításokat a PhD-jén, ami a Blind Beggar of Bethnal Green című Shakespeare-kortárs darab kritikai kiadása lesz (a szerzők nevét mindig elfelejtem).

A következő képen az összes macskának öltözött kolléga látható, középen az egyetlen egérkével, balról jobbra Polly (USA), Erine (USA), Kendra (USA), Liz (USA), ővele még nem lettünk egymásnak bemutatva (???), végül Tanako (Japán).

Itt van még (balról jobbra) Sara és Sarah, vagyis Thompson (USA, ő az elején sokat segített nekem, pl. barátjával Matt-tel eljöttek velem SIM-kártyát venni) és Wingo (USA), mint egyéjszakás kaland (külön felhívnám a figyelmet az elkenődött rúzsra), illteve Sarah Palin.

És zárjuk a sort Rick-kel (naná hogy USA, ő volt 30 évig kormányhivatalnok), és Victoriával (UK, a Sarah-k elnevezésével Posh Spice, vö. Scary Spice fent), mint Merlin és a Boszorkány (kaptam is tőle egy szép lila, gyűrűként is viselhető pókot).

A trick or treat-tel próbálkozó gyerkőcöket meg jól elzavartuk Tommal, még mielőtt indultunk volna a buliba: tanulják már meg, hogy nem kell minden amerikai szemetet majmolni.